Cardinals: szezonigazítás gyantával

Mai/eheti második Cardinals-témájú posztunkat Soma szolgáltatja. Mivel ő a szezon eddigi történéseiről írt, kiválóan egészíti ki egymást a két iromány. (Ma ugyanis volt egy másik is, nyilván olvastátok.) Címet viszont nem adott neki, úgyhogy azt nekem kellett. Illetve, a doksit elnevezte, ezt akár használhattam is volna, de úgy sakkoztam, hogy a CardinalscikkSoma annyira nem lenne ínycsiklandó. Gondolkodtam a Megette az anyját a részeg irányító megoldáson, illetve a Majka dugta, ezért került be az NFL-be címváltozaton, és feljött még a Nagymellű szőke análozás a hét videóján variáció is, illetve mindezek kombinációja, de aztán úgy döntöttem, hogy spórolok a karakterekkel. (De a csöcsökkel nem.) Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Van irányító a sivatagban?

max_hallMivel Cardinals-hetet ülünk, külön anyaggal kellett volna készülnünk az Arizonáról, csakhogy mi olyan trógerek voltunk, hogy inkább kiadtuk ezt a feladatot az olvasóinknak. (Amúgy nem is voltunk trógerek, láttátok, csak somebody08 kolléga, de hát ő egyrészt Eagles-szurkoló, tehát alapból nem számít, másrészt meg olyan vastag a bőr az arcán a szintén vastag szakállréteg alatt, hogy igazából mondhatunk neki bármit.) Ti viszont szorgalmasak voltatok, úgyhogy ennek örömére le is közöljük két írásotokat is. Az első Löfli szerzeménye, és kb. arról szól, ami a címe: Irányítókereresés a sivatagban, csak én átírtam, mert bunkó vagyok. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

FK! it, we’re going deep.

“Az ott Berrian? Asszem, hárman fogják. Tudod mit? Leszarom. Eldobom hosszan előre.

Igen, látom, Jones üres a szélen. De leszarom. A rövid passz köcsögöknek való. Én vagyok a kibaszott Sexy Rexy Grossman. Oda dobom, ahova kell. És ha véletlenül mégsem, a következő körben tutira bezúzom. Szeretem messzire dobni a labdát. Feláll tőle a farkam.

Mi van? Quick slantre kéne mennem? Faszt. Az buzis. Curl route? Buzis. Flare out? Buzis. Screen passz? Kevin Spacey-buzis! Ez kibaszott futball. A győzelem nem jön magától. Ne símogasd, baszd meg, ragadd torkon a rohadt meccset és keféld ki belőle a szart is! Azt hiszed, öt yardos outtal meccset lehet nyerni? Punci. Már nem John Shoop vezényli a támadásokat. Sexy Rexy a kapitány. Az anakonda. El kell ereszteni az anakondát.

Na jó, eldobom. Szép. Nézd, milyen messzire száll. Jól nézek ki. Lefogadom, hogy az a Pats cheerleader benedvesedett ettől a dobástól. Mocskosul akar engem. Tuti, hogy szereti a lépcsőházban csinálni. Biztosan betalálok, bébi. Mmmmm. Jó vagyok.

Picsába. Asszem, Samuel kapta el. Megint. Akkor is kurva jó érzés volt elhajítani a cuccot. Ugye, hogy még nem láttál ilyen szép passzt? Tudod mit? Nem csak hogy legközelebb is hosszúra megyek, de még messzebbre fogom dobni. Keményebben. Látod azt a tolószékes srácot az end zone mögötti lelátón? A szeme közé fogok kúrni egy Sexy Rexy bombát. Mért? Mert megtehetem.

Rex Grossmanről beszélünk. Száz kiló izgató acélidom. Nem csak hajítógép. Baszógép. A hosszú passzomról a Rex-imádók rögtön tudják, hogy kibaszottul ott vagyok. A szakadék szélén. Hol máshol? A hölgyek szeretik a veszélyt. A kiszámíthatatlanságot. Hm, először talán finom puha passzokkal ingerlem őket. Aztán kőkeményen beleállok, hátrahúzom, és ami a csövön kifér. Tudják, hogy úgy kúrok, ahogy dobok. Így megy ez a szexiparban.

Beindultál? Én igen.”

Az eredeti itt olvasható: TheFlintSkinny: Fuck It, I’m Going Deep korábban pedig franchise-unk előző székhelyén tettük ki.