Kinek mennyire kemény? – AFC West

nfc-southA tavalyi viszonylag könnyű sorsolás után az AFC West csapataira idén rájár a rúd, megkapták a korábban gyengélkedő NFC East helyett a bivalyerős NFC Westet, ahol a liga elitjébe tartozó Seahawks és 49ers mellett ott lesz a tavaly 10-6-os mérleggel zárt Cardinals és a feljövőben lévő Rams is, de még a Patriots, illetve az AFC North csapatai közül egy-egy is ott kellemetlenkednek a leendő ellenfelek között. A Broncosnak így sem lehet probléma a divízió behúzása, a másik három gárda azonban késhegyre menő csatát vív majd, ha a rájátszásba akarnak kerülni.

Denver Broncos
sorsolás erőssége: 0.570

falcons_2014Az idén 38 éves Peyton Manning tavaly több rekordot megdöntött az alapszakasz során, de nehezebb dolga lesz, ha ezt meg akarja ismételni, mert papíron a vadlovak az NFL 2. legnehezebb sorsolásával rendelkeznek, a tavaly nem épp acélos NFC LEast helyett a powerhouse NFC Westből érkeznek az ellenfelek, ismét lehetnek gondok a Seahawks védelme ellen, vagy hasonlóképpen a 49ers sem lesz könnyű falat. A csoporton belül erősödött a Raiders és egy kicsit a Chargers is, utóbbiak lehetnek azok a divízió csapatai közül, akik a legnagyobb borsot törik Manningék orra alá, mert a Chiefs a tavalyihoz képest gyengébbnek tűnik. PM elvesztette célpontjai közül Eric Deckert, akit nem csak Manning tett naggyá, mert akkor is jó teljesítményt nyújtott, amikor Tebow passzolt neki, a körülményekhez képest. Helyére érkezett Emmanuel Sanders a Steelerstől, akit tavaly a Patriots is próbált megszerezni egy offer sheet útján, de végül a kohászok matchelték az ajánlatot, illetve idén az ügynöke szóban már megegyezett a Chiefsszel, amikor aláírt Denverbe… A draftról hozott WR, Cody Latimer idővel mindenképp jó lehet, mert magas, gyors, erős és mivel kosarazott az Indianában (inkább kosárlabda, mint futball szempontjából jó suli), jók a kezei is, csak a route-ok futását kell elsajátítania, idővel robbanthat. A kezdő futójátékos, Knowshon Moreno elment a Dolphinshoz, helyette a másodéves Montee Ball kapja a labdákat, ami 3. downnál jelenthet visszaesést, mert pass protectionben és elkapásban kérdéses, hogy tudja-e pótolni Morenót. A támadófalból Zane Beadles (fucking Julius!) elment Jacksonville-be, így a baloldali guard poszton a korábbi jobboldali tackle, Orlando Franklin kap majd szerepet, aki az NFL legtöbbet büntetett falembere volt tavaly David Bakhtiari mellett, viszont visszatér a tavaly IR-re került Ryan Clady, ami nagy pozitívum, így Chris Clark mehet RT-nek. Az idén 33 éves Wes Welkeren a visszaesés jelei látszódnak, sok az elejtett labdája, de amíg Demaryius Thomas, és a vélhetően tovább fejlődő Julius Thomas ott van a célpontok között, nem lehet gond. A védelemből távoztak nagy nevű játékosok (Shaun Phillips, Champ Bailey és DRC), de helyettük érkeztek jobbak (DeMarcus Ware, Aqib Talib és T.J. Ward) – előbbi kettőnél a sérülések lehetnek gondok, Ware tavaly combsérüléssel játszott végig, és ez rányomta a bélyegét a teljesítményére, három meccset ki is hagyott, Talib pedig az utolsó két szezonban összesen 10 alapszakaszmeccsen nem volt kezdő. A másik távozó cornerback helyére a draft első köréből érkezett Bradley Roby, aki erősen vitatott megítéléssel bír. Letartóztatta magát nem sokkal a draft előtt, illetve egy remek 2012-es szezon után következett egy inkonzisztens tavalyi, ahol többek között szétégette Jared Abbrederis (Packers húzta az 5. körben), illetve a szezon utolsó, legfontosabb meccsét, a Clemson elleni bowlt kihagyta egy állítólag kamu sérülésre hivatkozva, mindezt azért, hogy a draft előtt néhány hónappal ne alázza le az ellenfél elkapója, aki akkor a legjobb WR volt az egyetemi futballban, egy bizonyos Sammy Watkins. Watkins a meccs MVP-je lett, 16 elkapással, 227 yarddal és két TD-vel, az Ohio State szurkolói pedig megutálták Robyt, aki ezután kapta az ívet tőlük a közösségi médiában. Ha az újonc CB gyengélkedik, (amire jó esély van, ezen a poszton általában sokáig tart az átállás az NFL-re) Kayvon Webster kaphat helyette szerepet, aki egy átlag szintet lehoz. Rahim Moore visszatér sérüléséből, aki a futás ellen pusztító T.J. Warddal használható párost alkohat. MLB posztra nem érkezett erősítés, ezt leszámítva jónak mondható a védelem, nem lesz egyszerű kettőzni Ware-t és Von Millert is, csak Jack Del Rión múlik, hogy mihez kezd velük. A tavalyi Broncost megtizedelték a sérülések, több kulcsjátékosuk került IR-re a labda mindkét oldaláról, ha idén szerencsésebben jönnek ki ezekből, összejöhet a vadlovak harmadik SB győzelme. A sorsolásukról: legutóbb 13-3-as mérleggel zárták az alapszakaszt, ami szerintem idén rosszabb lesz, köszönhetően az NFC Westből jövő ellenfeleknek. Az első héten megszórják a Robert Mathis nélküli Coltsot, majd verik a Chiefset is, de a divízión belül nem lesznek veretlenek, a tavalyihoz hasonlóan egy meccsen elkapja őket a Chargers. Azonban nem érzem esélyesnek őket a CenturyLink Fielden, illetve hazai pályán a 49ers fizikális védelme ellen sem. Nehéz lehet még a Patriots és a Bengals elleni meccs. Hazai pályán a feljavult Patriots a megerősített secondarynek köszönhetően úgy gondolom, visszavág majd a Broncosnak az AFC döntőben elszenvedett vereségéért, de a Cincy hátvédsora nem lesz képes arra, hogy a Broncos elkapóit levédekezze, a két kezdő cornerbackjük a szélen, Pacman Jones és Terrence Newman is 30 felett van (utóbbi 36 éves lesz), Leon Hall, a slot CB 30 éves lesz decemberben. A korábbi első körös Dre Kirkpatricknek kéne, hogy átvegye valamelyikük helyét, de eddig csak azzal vetette észre magát, hogy 4. downnál interceptiont szerzett, amikor a turnover on downs (vagyis, ha csak leüti a labdát) jobb mezőnypozíciót eredményezett volna. Mindent összevetve, 12-4-es alapszakaszt jósolok a Denvernek.

San Diego Chargers
sorsolás erőssége: 0.563

bucs_2014Phillip Rivers tavaly begyűjtötte a Comeback Player of the Year díjat, az alabamai fenegyerek karrierjét tehát megmentette a támadószellemiségű főedző, Mike McCoy. Enyhén orosz rulett a szinte állandóan sérült King Dunlapet kezdetni baloldali tackle poszton, de eddig ez bevált, a 206 cm magas OT jó teljesítményt nyújtott tavaly. Ha kidől, bajok lesznek, mert mögötte nincs épkézláb csere. A jobboldali guard, Jeromey Clary gyenge játékos, de helyére beugorhat az újonc Chris Watt. RT poszton erősödés várható, a másodéves D.J. Fluker már rookie évében is megmutatta, hogy jó választás volt az első körben, ennél még jobb szezon várható tőle. Még jobb húzás volt Keenan Allen a harmadik körben, aki tavaly majdnem visszavonult az edzőtábor után, de már újoncként olyan teljesítményt nyújtott, hogy megkapta a HQ besorolást a PFF-től, ami igen ritka. Malcom Floyd egy brutális nyaksérülésből tér vissza, míg Antonio Gates teljesítménye egyre gyengébb, szerencsére ott van Ladarius Green, akiktől breakout szezont várnak idén. Megszerezték a Colts tavaly legjobban teljesítő futójátékosát, Donald Brownt is, tán arra számítanak, hogy nem történik meg a tavalyi csoda, vagyis, hogy Ryan Matthews ismét kibírja a szezont sérülés nélkül. A védelemben elsősorban a cornerback posztot erősítették meg, a draft első körében érkezett a technikájáról híres Jason Verrett, illetve begyűjtötték a Chiefstől rendszeridegensége miatt (press man coverage-t akarnak) kivágott Brandon Flowerst. Ami probléma, hogy mindkét játékos csak 175 cm magas, meggyűlhet a bajuk a csoportbeli magas, fizikális elkapókkal (D. Thomas, Rod Streater, Dwayne Bowe). A pass rusher Melvin Ingramnek kiugró szezonja lehet, tavaly az első három hónapot sérülés maitt kihagyta, de amikor visszatért, jelenléte érezhető volt, sokat javított az egységen. Gondoltak arra, hogy Manti Te’o lehet, hogy ismét gyengélkedni fog, így elhozták Kavell Connert a Coltstól, aki egy átlag szintet tud hozni. Ami probléma lehet, az a védőfal, Corey Liuget és Kendall Reyes nagy csalódás eddig. Bár a San Diego kerete erősödött a tavalyihoz képest, a sorsolás nemkülönben. Az NFC Westből jövő csapatok közül egyedül a Rams ellen érzem esélyesnek őket, a saját divíziójukban pedig négy győzelemre tartom őket jónak, a tavalyihoz hasonlóan ismét legyűri őket a Raiders, de elkapják a Broncost is egyszer. A Patriots ellen nem érzem esélyesnek a Chargerst, és nehéznek ígérkezik a Ravens és a Dolphins elleni két idegenbeli mérkőzés is. A hollók újra szárnyra kapnak idén, míg novemberre visszatér a Miami kezdő centere, Mike Pouncey. Összességében 8-8-as mérleget tippelek a Chargersnek.

Kansas City Chiefs
sorsolás erőssége:0.559

panthers_2014A főnökök tavaly egy ponton álltak 9-0-ás mérleggel is, de valami azt súgja, hogy ez idén másképp lesz. Akkor az NFC East és az AFC South (-Colts) gárdái, a Raiders, Browns és a Bills ellen értek el sikereket. Idén még a Raiders ellen sem mondom, hogy biztosan nyernek, hiszen a támadófaluk magyar gurulósból ismert kifejezéssel élve kurvagyenge – papíron. Természetesen lehet, hogy Eric Fisher (a tavalyi 1/1-es, ha még emlékszik valaki) sokkal jobb lesz, mint rookie szezonjában, amire szükség is lesz, hiszen ő lesz a kezdő LT, a Dolphinshoz távozott Branden Albert utódja. Az egyetemen ezen a poszton játszott, ez segítheti. De a többi… Jeff Linkenbach lesz az RG, aki a Coltsnál tavaly csak 5 meccsen tudta beverekedni magát a kezdőbe, pedig nekik igen gyér guardjaik vannak. Donald Stephenson (RT) és Jeff Allen (LG) eddig nem gyújtott jó teljesítményt, de ők még javulhatnak, harmadévesek idén. Az egyetlen biztos pont a center, Rodney Hudson. Ez megnehezítheti Alex Smith és a többi skillpozíciós játékos dolgát, de Dwayne Bowe állítólag végre rendesen étkezik, le is fogyott, míg az első szezonját kihagyó tight end, Travis Kelce (Jason Kelce testvére) villanthat. Míg az egész támadóegységre rányomhatja a bélyegét a rosszul funkcionáló OL, a védelemmel nem lehet gond. A két remek OLB-ről leveheti a terhet az első körben választott Dee Ford, aki tud egy s mást, ahogy az Auburnben láthattuk tőle. A védőfalban szépen csendben elitjátékossá vált a harmadéves Dontari Poe. A secondary lehet talán egyedül kérdőjel, hogy mire lesz majd képes a másodéves Marcus Cooper és a Dolphinstól jött Chris Owens (esetleg szerepet kaphat a harmadik körös Phillip Gaines is). A safetypáros jónak tűnik Eric Berry és a teljes 2012-es szezonját mekkai zarándoklata miatt kihagyó Husain Abdullah révén. A mérlegük azonban ezúttal nem lesz 11-5, erre nagyobb összeget is fel mernék tenni, sőt, a Raiders ellen sem érzem egyértelmű esélyesnek őket, nemhogy az NFC West nagyágyúi ellen. Nyerhetőnek érzem a Titans, Dolphins (Pouncey nélkül), Rams, Jets, Bills elleni meccseket, illetve egyszer a fosztogatókat is legyűrhetik majd, ez azonban nem lesz elég többre, mint 6-10.

Oakland Raiders
sorsolás erőssége: 0.578

saints_2014Nem egyszerű megjósolni, mire lesz képes a számos új kezdőjátékossal felálló Raiders. A szabadügynök-piacon beszerzett veteránok pár kivétellel mind 30 év körül vannak, és a karrierjük leágazóban van, kérdés, hogy vissza tudnak-e térni korábbi formájukhoz. A 6. körös pickért megszerzett Matt Schaub tavaly botrányosan teljesített, de ez nem csak az ő hibája, tizedelték a Texans támadóegységét sérülések és Gary Kubiak kiismerhető játékhívásai is. Ez azonban teljesen mindegy abból a szempontból, hogy Schaubnak maradt-e még önbizalma vagy nem, a szurkolók egy része ünnepelte a sérülését, és a kamerák láttára küldte el a fenébe egykori kedvenc elkapója, Andre Johnson. Nem sok példa volt az NFL-ben arra, hogy egy ilyen gyatra szezon után egy irányító visszanyerje régi formáját, de az ellenkezőjére bőven. Ami még kellemetlen lehet, ha Schaub szenved az első meccsein, a szurkolók követelni fogják az idén második körben választott irányítót, Derek Carrt a kezdőbe, akit szeretnek, mert helyi gyerek (kaliforniai) és a Fresno State-en játszott, illetve neki a legerősebb a karja az idén draftolt QB-k közül (Schaub karereje hagy némi kívánnivalót maga után). A 29 éves Jones-Drew karrierje a végéhez tendál, nem segítette tavaly a Jaguars ligautolsó futásblokkolása, illetve a Lisfranc-sérülés utóhatásai sem. Talán még egy utolsó nagy hajrá benne van a Pocket Hercules becenévre hallgató RB számára. Nála két évvel fiatalabb az állandóan sérült Darren McFadden, akinek mintha a korábbi robbanékonysága eltűnt volna, az utóbbi két szezonban olyan karrier backupok futottak nála jobb átlaggal a Raidersben, mint Mike Goodson vagy Rashad Jennings, ami elég nagy csalódás ahhoz képest, hogy McFadden 1/4-es pick, és a 2000-es évek egyik legjobb egyetemi játékosa volt. Állítólag a sok sérülés hátterében az áll, hogy DMC az offseason alatt nem edz megfelelő módon, ha most ismét megsérül, NFL szinten filléreket fog keresni, hiszen mindössze $100.000 a garantált tartalom az egy éves szerződésében, teljesítenie kell, hogy többet kapjon, először is minden meccsen játszani. A Raiders legjobb játékosa a fullback Marcel Reece, ami kicsit gáz, akkor is, ha Reece nem az a tipikus fullback, inkább amolyan svájci bicska, aki tud blokkolni, futni, elkapni is, és tényleg jó spíler, ennek ellenére érthetetlenül kevésszer adnak neki labdát. James Jones és Greg Little érkezett WR posztra, előbbi már 30 éves, utóbbi pedig fakezű, nem valószínű, hogy megéri a végső keretet. A támadófalban a hatalmas cap space ellenére nem tudták megtartani a legjobb játékosukat, Jared Veldheer elment a Cardinalsba, ami nagy veszteség. Helyére jött Donald Penn, aki még mindig használható, de négy évvel idősebb. Baloldali guard posztra odaférhet a harmadik körös rookie Gabe Jackson, aki az egyetemen két szezonon keresztül nem engedett sacket, pedig a SEC nem épp gyenge konferencia. A center, Wisniewski teszi a dolgát, ahogy kell, jobboldali guard viszont Austin Howard lesz, aki Jetsben RT volt. Csak nem lehet rossz, ha már Joe Namath is fájlalta a távozását. Egyetlen kérdőjel a falban a jobboldali tackle, az angliai Manchesterben született Menelik Watson, akinek limitált tapasztalata van a futball terén, mert eredetileg kosarazni jött az Egyesült Államokba. A védelembe érkezett sok veterán, Justin Tuck jelenléte azért is fontos, mert ő az egyik legjobban tisztelt NFL-játékos az öltözőben, mentorként szolgálhat az első körben választott top pass rusher prospect, Khalil Mack számára, akitől már újoncévében sokat várnak, még ha nem is könnyű a MAC konferenciából átállni az NFL-re, erre Eric Fisher az élő példa. Lamarr Houston személyében az egyik legjobb védőjük távozott, míg a másik veterán addíció a DL-ba az utóbbi időben gyakran sérült LaMarr Woodley és a 33 éves Antonio Smith, akinek állandó konfliktusa volt a pályán Richie Incognitóval, ezért kapott egy egymeccses eltiltást, mert pofon akarta vágni a sisakjával. Smith ugyan általában mindig bevethető, de nem fiatal már. Visszaigazolták Pat Simset, aki akkor játszik, amikor kedve van, tavaly az utolsó meccsen az új szerződését harcolt, így épp volt kedve, 16 szerelést hozott össze, ami nose tackle poszton nem hétköznapi, de voltak gyengébb meccsei a szezon során, összességében fontos volt megtartani, ő az egyetlen kezdő a védőfalban, aki tavaly is ott volt Oaklandben. A linebackersor talán a legjobb csapatrész a védelemben, előrelépés várható a másodéves Sio Moore-tól, aki WLB poszton lesz kezdő, középen Nick Roach jól hívja a játékokat, de néha elrontja a szereléseket, Khalil Mack pedig SLB posztról kergeti az irányítókat, vagy tartja a szélt, esetleg védekezik a tight endek ellen. Egy biztos, Mack munkamoráljára nem lehet panasz, mélyről (2 csillagos recruit) küzdötte fel magát, és a jellemére sem, hiszen még a Buffalo játékosaként talált egy pénztárcát a hóban, amit elvitt a rendőrségre, így meglett a tulajdonosa. A secondary már nagyobb kérdőjel. Első számú cornerback az esetek 95%-ában halálos kimenetellel végződő szívsérülése után draftolt D.J. Hayden, aki jelen pillanatban is sérült, a bokájával van a gond, és tavaly is IR-re került. A baloldali CB, a 49erstől érkezett Tarell Brown egy biztos pontnak mondható, de a 33 éves Carlos Rogers a slotban aligha, és mögöttük nincs senki, vékony a depth ezen a poszton, így lehetnek majd bajok Manning vagy Rivers ellen, ha be kell rakni valamelyik újoncot vagy Chimdi Chekwát. A safetypáros jó, Tyvon Branch tavaly az egész szezont kihagyta, idén visszatér, mellette az októberben 38 éves Charles Woodson még mindig nyomja serényen, tavaly alig hagyott ki pár snapet, szinte folyamatosan a pályán volt. A leendő mérlegüket nehéz megtippelni, a sorsolás nekik a legnehezebb az NFL-ben. Olvastam szakértőket, akik 1/1-re várják a fosztogatókat, mások egy 8-8-as szezont sem tartanak kizártnak. Az alábbi meccseken érzem esélyesnek az Oaklandet: Texans, Browns (ha Josh Gordon 8 meccses eltiltást kap majd, ez pont beleesik), Bills, és egyszer elkapják a Chiefset és a Chargerst is. Nem túl kedvező, hogy csak 7 meccsük van hazai pályán, egy pedig Londonban, Al Davis ezt biztosan nem engedte volna, így csak 5-11 lesz az alapszakasz mérlege, ami ugyan egy fokkal jobb, mint a tavalyi, de így is kérdés, hogy elég lesz-e Dennis Allen és Reggie McKenzie állásának megőrzéséhez.

Összefoglalva egyedül a Broncos rájátszásba jutását látom biztosnak, a Chargers pedig 8-8-as mérleggel megcsíphet egy wild card-helyet, de ebben a szezonban inkább az AFC North feltámadását várom, akik közbeszólhatnak.