Beszéljünk kicsit az edzőkről!

NFL head coaches group photo 2014Az NFL talán a legkomplettebb, legösszetettebb, legnehezebb bajnokság a világon. Nem meglepő, hogy egy több, mint 300 millió lakosú ország nem tud kinevelni 32 elit irányítót. Ám a dolog szépsége az, hogy 32 jó HC-t sem sikerül, pedig legalább olyan fontos elemei a játéknak. Úgyhogy most beszéljünk egy kicsit az edzőkről.

Gondolom mindenki átesett már felső légúti megbetegedésen. Nem egy enyhe kis rekedtségre gondolok, hanem a kínzó, égő, könnyfakasztó fájdalommal járó gyulladásos nyavalyákra, amikor az ember még lélegezni is csak a legnagyobb óvatossággal merészel. Jelenleg saját kálváriám végén járok, szóval friss a tapasztalat. És tudjátok mit tanultam meg ebből az egészből? Hogy közel sem rágom meg annyira az ételt, mint azt kellene!

Az NFL minden komplikáltságával együtt egy végtelenül egyszerű valami. Egy jó vezetőedző olyan, mint a rágómechanizmus, az étel az ellenfél, a játékosok a fogak, az eredmény pedig az, hogy sírsz-e nyeléskor vagy sem. Egyértelmű, hogy nem ott erőlteted a rágást, ahol nincsenek fogaid. Bár, úgy látszik, hogy ezt nem mindenki látja be.

Rengeteg olyan edző van, aki nem a szakmája ékköve. Ám én csak a két kedvencemmel szeretnék most foglalkozni. Egyikük John Fox, a Denver Broncos vezetőedzője. Fox meglepően impozáns mérleggel rendelkezik, volt elveszített Super Bowl döntője is a Patriots ellen még a Panthers színeiben, ráadásul két évvel azután, hogy egy 1-15-ös csapatot vett át. De ez inkább azt mutatja, hogy nem a Panthers játékoskeretében volt a legnagyobb hiba. Viszont, Super Bowl aspiránsként a Fox vezette Párducok rendre megégtek, még a rájátszás sem lett meg legtöbbször. Ráadásul egy dicstelen 2-14-es szezonnal zárta carolinai karrierjét. Denverben ismét elit csapatot kapott, egy future HoF irányítót, és így is sikerült összehoznia egy Ravens elleni rájátszás vereséget, valamint egy Seahawks elleni 7-1-et a döntőn.

broncos-coach-john-fox

Ezt nektek! A 20. legjobb edző vagyok az NFL-ben!

Szerintem egy ilyen kerettel egy Caroll, egy Belichick, egy Tomlin (és még páran) legalább egy gyűrűt összelapátolt volna, de minimum nem ég így meg a döntőn. Fox nem tud motiválni, nem tudja mentálisan dominálni a játékosait, aminek meg is lett az eredménye. Az egész csapat Manningtől függ, ami az alapszakaszban rendben is van. Az általános felfogás, hogy Manning majd megoldja, de láthattuk mi van akkor, ha a játékosok nem hiszik el, hogy megoldja. Fox a padról még hitehagyottabbnak látszott, mint a pályán lévő játékosok, mert nem tudta feldolgozni a tényt, hogy Manning egyedül nem elég a győzelemhez. A Broncos egy snap után darabjaira hullott. Fox képtelen volt nem csak egy normális taktikával előállni, de sem belenyúlni nem tudott a meccsbe, sem pedig fejben helyrerázni a játékosait. Mint kiderült, a Broncosban annyi tartás van, mint amennyi Manningben, ám ő nem az a fajta mentális óriás, aki tüzel, hajt és biztat. De ez nem is (csak) az ő dolga lenne.

A Broncos brutálisan erős volt tavaly. De ugyanolyan erősek voltak Fox nélkül is, del Rioval, és ugyanolyan erősek lettek volna a vízhordóval is. Fox arra is képtelen volt, amihez állítólag ért: a védelemhez. Evidens, hogy egy jó offense mellett a defense visszaesik. Ám a denveri védelem nem visszaesést, hanem összeomlást produkált szinte az egész szezonban, leszámítva talán az egy Patriots elleni AFC döntőt. Mindezt a tavalyelőtti Top5 védelem. Ám nem kell aggódni, szerencsére az idei szezonra is maradt a zsenialitásból. Ugyanis Fox kitalálta, hogy a 16 éve játszó, 13-szoros Pro Bowler, 5-szörös MVP irányítóját egy ronda, zöld labdával most megtanítja futballozni. Mi lesz a következő? Teremcipőt ad rá, hogy jobban tudjon futni? Bekötött szemmel kell eltalálnia az elkapóit, hogy így csökkentsék az eladott labdák számát? Azt hiszem, nem ez a legjobb módja annak, hogy valaki bizonyítsa, ő bizony nagy kutya itt. Mint már egyszer írtam, a Broncos szezonjának legnagyobb kérdése az, hogy át tudnak-e lépni a John Fox jelentette akadályon.

42063-thumb

Ez komoly!?

Másik kedvencem Jim Schwartz. 2009-ben vette át a Detroit Lions vezetését, és első szezonját egyből egy 2-14-gyel abszolválta, ami egy Ndamakung Suht ért. Második szezonja egy szebb 6-10 lett, majd a következő évben, 1999 után először, rájátszásba vezényelte a csapatot. Ami, mondhatni nem volt olyan nehéz, hisz évekig építkezhetett a csapat az első kör elejéből, olyan tehetségeket megszerezve, mint Calvin Johnson vagy épp Matthew Stafford. A rájátszás-részvételt követő évben jött egy 4-4 utáni 4-12, majd tavaly, egy Cutler és Rodgers nélküli, sérülésekkel sújtott csoportban sikerült 6-3-ról 7-9-re végezni. Mindezt a liga egyik legjobb támadófalával, legjobb elkapójával, egy Suh-Fairley-Ansah fémjelezte védőfallal.

Schwarts egy f*sz – mondta Josh Sitton és teljesen igaza volt. Schwartz képtelen volt rendet tenni az öltözőben, a fejekben, nem tudta megzabolázni a játékosokat. A Lions alatta az utóbbi szezonokban végig parasztlengőkkel operálva próbált érvényesülni, ami az elején még néha működött is. De a szezon második felére rendre kiismerték a csapat támadójátékát (nem volt nehéz), és ezek után még az sem tudott kikapni ellenünk, aki ki akart. Biz’ Isten, volt ilyen (Tampa Bay).

nfl_g_schwartz_576

Harapd el a torkát! Nem látod, hogy még mozog?

Tavaly 6-3-as állásnál több helyen is MVP várományosként jellemezték Staffordot, az offense a legjobb volt az egész NFC-ben. Csak hát a taktikai és stratégiai hozzá nem értés megtette a hatását. A hajrára szétesett teljesen a Lions, pedig, ha megnyerik a Giants és Vikings elleni meccseket, még mindig meg lett volna a rájátszás. Nem sikerült, és ez egyedül Schwartz hibája. A támadók ötlettelenül és enerváltan játszottak, egymás után jöttek a labdaeladások és -elhagyások. De a legnagyobb kritika egyértelműen a védelmet illeti.

Schwartz védőkoordinátorsága ellenére sem volt képes egy ilyen játékosállományból még csak középszerű védelmet sem összerakni. Hisz a csapat tükrözi az edző szellemiségét. Trehány, dekoncentrált, agresszív és aljas. A Lions védők nem játszani, nem védekezni mentek ki a zöld gyepre, hanem, mint névadójuk: vadászni. Pontosabban portyázni. A meccstaktika az ellenfél támadóinak elpusztítása volt. Labdával, a nélkül, nem számít. Aki arra járt, annak lerúgták a veséjét. Eredményképp, már megszokásból is repült a zászló, miközben a bekapott pontok csak nőttek és nőttek, miközben már a méltatlankodástól is elment a kedvem.

No comment…

Szerencsére – bár egy évvel később, mint kellett volna –, Schwartz elment szomorítani a buffalói szurkolókat. Én pedig időközben addig reménykedtem egy Lovie Smithben, hogy megkaptuk Jim Caldwellt. Nem vagyok túl optimista, egyedül Flacco rájátszás teljesítményével tudom bíztatni magam. Kevesebb, mint két hónap és kiderül. Go Lions! Good luck Broncos!