Bust-faktor, top prospectek

mock

Bust – amerikai sportokban használt kifejezés, jelentése: olyan játékos, aki a vele szemben támasztott magas elvárásoknak képtelen megfelelni, ezeket jelentősen alulteljesíti. Ebből következően az idei draft első körébe várt játékosokat vesszük most górcső alá.

Jadeveon Clowney, DE, South Carolina

A draft legjobb védőprospectjének tartott Clowney fizikai képességeire és technikájára nem lehet panasz, a mentalitása azonban erősen vitatott megítéléssel bír. Utolsó egyetemi szezonját úgy kezdte, hogy problémák voltak a kondíciójával, ezért az első meccsen, a rivális North Carolina ellen alig játszott. Az Arkansas elleni meccset kihagyta, amely után főedzője, Steve Spurrier azt nyilatkozta: “Ha nem akar játszani, akkor nem kell neki.” Tavaly már biztos volt abban, hogy top pick lesz az idei drafton, ezért nem tette magát úgy oda, mint korábban, ezért sokan kételkednek abban, hogy igazán szereti a futballt. Ha megkapja a nagy összegű szerződést, úgy viselkedik majd utána, mint Albert Haynesworth? Sok a kérdőjel egy potenciális 1/1-esnél, de ha csak minimálisan megerőlteti magát, már jó játékos lesz. Bust-faktor: 4/10

Greg Robinson, OT, Auburn

Újabb fizikális szörny, ezúttal a támadófalban. Viszonylag egyszerű rendszerben játszott, ahol kijöttek az erősségei, futásblokkolására nem lehet panasz, csak úgy taszigálta arrébb a védőket, de pass protectionben a tudománya elég nyers, ritkán hagyták ott egy az egyben a szélső rusher ellen. A nemzeti döntőben különösen kijött az, hogy a passzblokkolás terén kihívásokkal küszködik. Ha e téren nem tud fejlődni, lehet, hogy csak guard posztra alkalmas. Kérdés, hogy megéri-e top 5-ben húzni egy fontos területen még képzetlen játékost, a nagy potenciál ellenére. Bust-faktor: 5/10

Khalil Mack, OLB, Buffalo

Egy védő, akin a középiskola után átnéztek, így csak a nem túl acélos Buffalo Bulls recruitolta. Kemény munkával mélyről felküzdötte magát, most már potenciális 1/1-esként beszélnek róla, bánhatták a top programok, hogy nem csaptak le rá. Csapatkapitány lett, és NCAA rekordot döntött, ő harcolta ki a legtöbb fumble-t (16), illetve beállította a tackle for loss (75) rekordját (Jason Babinnal együtt tartja). Sokan felróják neki, hogy a statisztikáit gyenge ellenfelek ellen hozta össze, de az Ohio State ellen is remek teljesítményt nyújtott. Négy évig volt kezdő, egy meccset sem hagyott ki sérülés miatt, azonban kópéság miatt egy meccsre eltiltották. Játékára nem lehet panasz, egy téren kell igazán fejlődnie, coverage-ben. Hybrid linebackert játszott, így véleményem szerint egyféleképpen lehet bust, a sérüléseket leszámítva: ha olyan csapat választja ki, amelynek a sémájába nem illik. Lehet, hogy tavalyhoz hasonlóan ismét a gyenge MAC konferenciából kerül ki az 1/1-es? Bust-faktor: 2/10

Sammy Watkins, WR, Clemson

Egy elkapó, akit középiskola után is elitnek tartottak, és ezt rögtön elsőévesként alá is támasztotta az egyetemen. Három évig volt kezdő, tavaly 1464 yard és 12 TD a Tigersben. Veszélyes az elkapás után, mindig benne van a nagy játék, úgy fut, mint egy running back, és úgy vált irányt, mint Percy Harvin. Nem olyan fizikális szörny, mint a korábbi magasan választott elkapók, mint A.J. Green, Julio Jones vagy Calvin Johnson, alig magasabb, mint hat láb. A pályán kívül volt még egy gond, 2012-ben letartóztatták drogbirtoklás vádjával. Sokoldalú játékos, aki veszélyes a szélen, a slotban, a backfieldről indulva, és még visszahordóként is. Nem futtattak vele sok útvonalat az egyetemen, meg kell tanulnia az NFL-ben használt route-okat. 20 évesen fog elkelni a drafton, van esélye, hogy játékmester legyen a profik között is. Bust-faktor: 3/10

Jake Matthews, OT, Texas A&M

A legjobb vérvonallal rendelkező futballista a drafton, apja Bruce Matthews, az Oilers/Titans Hall of Famer guardja, unokatestvére Clay Matthews. Az egyetemen Johnny Manziel vakoldalát őrizte az utolsó szezonjában. Technikája egészen kiváló, nem vét komoly hibákat, folyamatosan képes jó teljesítményt nyújtani. Fejben ott van, nem szabálytalankodik. Jobboldalon, majd a baloldalon is játszott. 32 pontot ért el az 50-ből a Wonderlic intelligencia teszten, ami jó eredmény. Egyedüli negatívuma, hogy nem annyira atletikus, mint Greg Robinson vagy Taylor Lewan, illetve a karja is rövidebb, mint amit ideálisnak tartanak ezen a poszton, emiatt lehet, hogy mögöttük fog elkelni a drafton. Nem tűnik nagy problémának, de több tackle lett bust a rövid karok miatt (Robert Gallery, Chris Williams), illetve emiatt csak guard poszton találták meg a számításukat. A drafton nincs biztos, de nagyon meglepne, ha egy ilyen képzett prospect, mint Matthews nem válna be az NFL-ben. Bust-faktor: 2/10

Blake Bortles, QB, UCF

Játékosmegfigyelő legyen a talpán, aki biztosra meri állítani, hogy egy irányító mire lesz képes az NFL-ben. Bortles pro style offense-ben játszott, ami pozitívum. A mentalitására és a fizikai felépítésére nem lehet panasz, nem ijed meg, ha a védők a nyakában vannak, azonban a karerőssége nem az igazi. Az utolsó két szezonjában négy rangsorolt csapat ellen játszott, ellenük 9 interceptiont dobott. Lábmunkája fejlesztésre szorul, gyakran dobja el a labdát a hátsó lábáról, ahelyett, hogy beleállna rendesen a dobásba. Lehet ezen javítani, de kérdés, hogy a berögzült hibás mozdulatokon túl tud-e lépni, főleg, ha nyomás alatt van. Ha a hosszú passzain nem változtat – amik elég rosszak – az NFL defensive backek könnyedén le fogják szedni. Ha Bortlest magasan draftolják, az a potenciál miatt lesz, nem azért, amit jelenleg tud. Fontos, hogy melyik csapat draftolja, ha a Texanshoz kerül, jól jár, mert Bill O’Brien egy támadóguru, aki kihozza a legtöbbet az irányítókból. Bust-faktor: 7/10

Johnny Manziel, QB, Texas A and M

Egy kőgazdag texasi olajiparban érdekelt família gyermeke, Johnny már (redshirt) freshmanként berobbant a köztudatba, ő lett az első ilyen játékos, aki Heismant nyert. Míg jellemét sokan problémásnak gondolják, valójában ez az egyik erőssége, nagy versenyszellem, akit tisztelnek a csapattársai munkamorálja és vezetői képességei miatt. A meccseken mindig keményen odateszi magát, hátrányból is képes visszahozni csapatát a meccsbe, sérülten is vállalja a játékot, így nem számít, ha sokat jár bulizni. A játékstílusán (one read & run) viszont változtatni kell. A védelmeket nem olvassa megfelelően, bepánikol a blitztől, kirohan a zsebből, és bedobja a labdát tömegbe a pálya közepére, ahol 50-50%, hogy a csapattársa vagy az ellenfél szedi le. Sokszor nem veszi észre az üres elkapókat, gyakran csak az első célpontot bámulja végig, ha őt levédekezték, futni akar, nem megy végig az célpontokon. Szeret kockáztatni, az opportunista védelmek ezt majd kihasználhatják. Nem éppen nagy darab, az egyetemen is sok ütést kapott játékstílusa miatt, ezért a szezon végére sérülésekkel bajlódott, ezért  gyengén játszott az LSU és a Missouri erős védelme ellen. Ahhoz, hogy az NFL-ben sikeres legyen, teljesen át kell alakítania játékstílusát, meg kell tanulnia a klasszikus dobásokat (eddig csak shotgunból játszott), és a zsebből játszani, és megfelelő időzítéssel passzolni, számítani arra, hogy az elkapó elszakad a védőtől, nem csak akkor dobni oda neki, amikor már üresen van. Nem kérdés, hogy Manziel remek egyetemi játékos volt, de az NFL más kávéház. Munkamorálja és kreativitása miatt azonban nem kizárt, hogy a profik között is beválik majd, valószínűleg ő lesz az elsőként kiválasztott QB. Bust-faktor: 7/10

Anthony Barr, OLB, UCLA

Egy projectjátékos, aki 2012-ben lett védő, előtte a támadóknál játszott. Rendkívül gyors és atletikus, nagyot ugrik. Egyelőre ennyi a tudománya. Nem erős, a combine-on csak 15 ismétlést produkált fekvenyomásban. Technikája, kézhasználata nagyon kezdetleges. Gyakran játszik láthatatlan embert, a Virginia Tech elleni bowl meccsen nehezen volt észrevehető, hogy a pályán van. Voltak meccsek, ahol a sebességével megverte az OT-t, de képzettebb falemberek teljesen kivették a játékból (Joel Bitonio, Nevada). Futás ellen haszontalan, ezért az NFL-ben az először legfeljebb szituációs rusherként használhatják. 3-4-es OLB-ként ideális lenne, azonban coverage-t nem tud. Egyelőre atléta, nem futballjátékos, ezért korán nem választanám ki, de valószínűleg hamar elkel majd. Jó pár hozzá hasonlítható játékos lett bust. Itt van két meccsvideója, döntsétek el, hogy választanátok-e az első körben: Stanford ellenNebraska ellen. Bust-faktor: 8/10

Teddy Bridgewater, QB, Louisville

Szegény Teddy olyan lejáratókampányban részesült az elszúrt Pro Day után, hogy már kezdem sajnálni. Pedig elvileg nem annak kéne számítania, hogy steril környezetben hogy dobál, hanem az, hogy a meccseken, arra pedig nem lehet panasz, játéka alapján egyértelműen ő áll leginkább készen az NFL-re a QB-k közül. Pro style offense-ben játszott, jól olvasta a védelmeket, felismerte a blitzeket, nem csak egy célpontot nézett. Személyiségre más, mint Bortles vagy Manziel. Csendes, introvertált típus, kicsit “furcsa”, emiatt nem aratott nagy sikert az interjúkon, főleg az olyan edzők körében, akik nagyhangú irányítót képzelnek el a huddle-ben. De mindenképpen jó gyerek. Több meccsen kapott nagy ütést, de ez nem törte meg, sérülten is játszott, bár ebből problémája lehet a profik között, mert elég vézna alkat. Lehet, hogy nem lesz sztár az NFL-ben, de stabil kezdő lehet az első naptól, biztosabb választás, mint az többi QB prospect, gyenge Pro Day ide vagy oda. Nincsen probléma a mentalitásával sem, mint tavaly Geno Smithnek. Ha az első szezonjában nem neki kell a vállán vinnie csapatát, nem lesz gond. Bust-faktor: 6/10

Mike Evans, WR, Texas AM

Johnny Manziel kedvenc elkapója is profinak állt, pedig még csak 20 éves, ennek ellenére a felépítése már megvan az NFL-hez, nagydarab, erős, az alacsony CB-k rémálma. Jók a kezei, és nagyot is ugrik, red zone-ban remek célpont, ha nem a futballt választja, már lehet, hogy sztár lenne az NBA-ben. A végsebessége jó, de ezt lassan éri el. Kevés route-ot futtattak vele az egyetemen. Nagy kérdés, hogy mire megy a magas, fizikális cornerbackek ellen az NFL-ben, mondjuk Sherman okozhat neki gondot bőven. Watkins mellett a másik jó választás, ha elkapó kell, egy kicsit lassabb Vincent Jackson 2.0. Számos szakértői vélemény szerint ő tette naggyá Manzielt, és nem fordítva. Bust-faktor: 4/10

Justin Gilbert, CB, Oklahoma

Egy magas, kiemelkedően atletikus cornerback, aki az irányítók bánatára le is szedi a passzokat, emellett visszahordani is tud. Coverage technikáján van még mit fejleszteni, a zónázás nem megy neki. Az egyetemen még puszta atletikusságának köszönhetően kivette az elkapókat, de a profik között ez kevés. Nem játszott olyan jól, mint Jason Verrett vagy Kyle Fuller, de a fizikai paraméterei miatt lehet, hogy előttük kel el. 2013-ben remek volt, 2012-ben gyenge, melyik az igazi énje? Gyakran hibázza el a szereléseket. Bust-faktor: 6/10

Eric Ebron, TE, North Carolina

Jó atléta, bár nem egy Vernon Davis. Több pozícióból indulva is veszélyes. Nagy termete ellenére remekül mozog, képes gyors irányváltásokra, amitől elszállnak a védők. Posztjához képest nem éppen erős, de megpróbálkozik a blokkolással is, még Clowneynak is bátran nekiment, nem sikerült blokkolnia ugyan, de nem féltette magát. Díváskodásra hajlamos. A kezei jók, matchup nightmare lehet az NFL-ben, jobb, mint a tavalyi első körös Tyler Eifert. Bust faktor: 4/10

Aaron Donald, DT, Pittsburgh

Újabb védő, aki mélyről küzdötte fel magát kiváló munkamoráljának köszönhetően. Rendkívül robbanékony, pusztító játékos. A combine-on ő futotta a legjobb 40 yardot és ő csinálta a legtöbb ismétlést fekvenyomásban a defensive tackle-k között. A Senior Bowlon csak úgy borultak a guardok ellene, senki sem tudta blokkolni. Tavalyi szezonban negatív yardos szerelésekben első az egyetemen. Mentálisan kemény, nagy versenyszellem. Csak egy negatívumot tudnak vele kapcsolatban említeni, viszont az jelentős: alacsonyabb és kisebb darab, mint amit ezen a poszton elvárnak, egyelőre kérdés, mire lesz képes a futás ellen az NFL-ben. Van azonban Hall of Famer játékos ezen a poszton hasonló paraméterekkel. Ha futballedző lennék, ilyen játékosokkal szeretnék együtt dolgozni, mint Donald.
Bust faktor: 3/10

C.J. Mosley, ILB, Alabama

A legjobb belső linebacker prospectnek tartják Mosleyt, én ezzel nem értek egyet, az Alabamáról érkező védőket túlértékelik úgy általában (kivétel Marcell Dareus). Úgy tartják róla, hogy jó ösztönei vannak, amit én láttam tőle, az az, hogy megette a read option játékokat az Auburn ellen, ami miatt kapott egy 60 yardos TD-t a Crimson Tide. Ami miatt megéri az első kört, hogy a passzjáték ellen használható, coverage-t is tud, és úgy általában jól teszi a dolgát, csak ne jöjjön option play. Kisebb darab, mint Luke Kuechly, ami néha a szerelésein is megmutatkozik. Legnagyobb problémák nem a játékával vannak, hanem a sérülésekkel. Volt már könyök-, csípő- és vállsérülése is, ami miatt csúszhat a drafton, emiatt gondolom azt, hogy viszonylag nagy a kockázat nála. Bust faktor: 6/10

Taylor Lewan, OT, Michigan

Lewan bánhatja, hogy nem jött ki tavaly a draftra, mert simán 1/1-es lett volna. Idén nem lesz az, de lehet a másodikként elkelt tackle. A combine sztárja, számos mutatóban lett a legjobb az OT-k között, a 40 yardot 4,87 másodperc alatt futotta, jól ment neki a távolugrás, súlypontemelkedés és a 3 cone drill is. Rendőrségi eljárás indult ellene, amiért tavaly megvert két Ohio State szurkolót (a Michigannel nagy riválisok). Jobb atléta, mint a korábbi 1/1-es Jake Long, de nem olyan fegyelmezett, messze nem akkora vezér. Könnyen elveszti a fejét, ami büntetésekben nyilvánulhat meg (és rendőrségi eljárásokban). Megvan benne az az agresszió, ami szükséges a poszton, talán kicsit több is. Jól játszott Jadeveon Clowney ellen azon a meccsen, amikor Clowney letaglózta a Michigan futóját. Fejben fel kéne nőnie, egyébként minden megvan benne, hogy sikeres legyen az NFL-ben. Bust faktor: 5/10

Ryan Shazier, LB, Ohio State

4,38-os 40 yardos idejével legjobb a linebackerek között. Hasonló játékos, mint Lavonte David, csak nagyobb, és gyorsabb. A tight endek ellen is tud védekezni atletikusságának köszönhetően. Egy betegség miatt nem nő szőr a fején, így különösen félelmetesen néz ki, ettől beszékelhetnek a támadók. 4-3-as és 3-4-es rendszerben is tud játszani, utóbbihoz fel kell szednie pár kilót. Ő a legjobb nem pass rusher linebacker a drafton, nem tudok rá rosszat mondani. Csak a Packers húzza az első körben, ez a kívánságom.
Bust faktor: 2/10

Calvin Pryor, FS, Louisville

Az idei draft legkeményebben ütköző játékosa, futás ellen kiváló. A szurkolók kedvence lehet, képes kiütni az ellenfelet. De az NFL-ben jelenleg a passzjáték a domináns, és egy elit safetynek remeknek kell lennie passzvédekezésben is, ezt Pryornál nem látom, ritkán küldték coverage-re elkapók ellen. Megvan benne az képesség, hogy olyan jó legyen, mint T.J. Ward, de az igazán értékes safety az NFL-ben manapság olyan, mint Earl Thomas, erre a szintre pedig nem valószínű, hogy eljut Pryor. Bust faktor: 4/10

Odell Beckham, Jr., WR, LSU

A harmadik számú elkapó a drafton, nincs különösebb hiba a játékában, csak a magasságával: mindössze 180 cm, emiatt a fizikális cornerbackek ellen bajba kerülhet. Bevethető a szélen, a slotban és visszahordóként is. Különösen jó kezei vannak, csapattársával, Jarvis Landryvel naggyá tették az irányító Zach Mettenbergert, akit miattuk magasan fognak kiválasztani a drafton (1-2. nap). Mindkét szülője remek atléta volt, Odell Beckham Sr. az LSU-n volt futójátékos, a vérvonal megvan. Visszahordóként is remek. Bust faktor: 3/10

HaHa Clinton-Dix, FS, Alabama

Korábban említettem, hogy az Alabamáról jött védőket túlértékelik, és ezt érzem Clinton-Dixnél is, mindent korrektül csinál, de semmit sem kiemelkedően. Jól szerel, jól védekezik a slot elkapók és a tight endek ellen is. Viszont nem látom benne azt, hogy playmaker lenne, nem is elit atléta. Néha fennakad a blokkokon, és úgy általában hajlamos a biztonsági játékra, nem vállal kockázatot. Nagyjából hasonló pályafutást jósolok neki, mint a szintén Alabamáról érkező Mark Barronnak, leszámítva, hogy HaHa más típusú safety. Bust faktor: 5/10

Kelvin Benjamin, WR, FSU

Az előbbi prospecteknél nem jósoltam magas bust esélyt, ideje tehát ezen változtatni. A nemzeti bajnok Florida State elkapója kicsit túlértékelt, tekintve, hogy az egyetemi futball legjobb irányítója, Jameis Winston passzolt neki, és ő kapta el a meccset nyerő TD-t az Auburn elleni döntőben. 196 centiméter magas, 110 kiló, hosszú karokkal, de nem csupa izom, van rajta vagy 5 kiló felesleg. Nagy termete miatt meg tudja félemlíteni a cornerbackeket, felépítése alapján tight end is lehet belőle. 20 évesen iratkozott be az egyetemre, mert általános iskolában kétszer bukott. A legalacsonyabb pontszámot produkálta a Wonderlic intelligencia teszten az idei prospectek közül: 7/50, ami nagyon rossz. Kezei erősek, de gyakran ejti el a labdát, nem koncentrál eléggé. Kevés route-ot tud futni, és gyakran eltolja az útból a DB-ket, ami miatt kaphat pár zászlót, még akkor is, ha a támadóknak kedvez a bíráskodás. Súlypontemelkedése elég alacsony a WR-ek között, de nem akkora probléma, mert hosszúak a karjai, így is tudja nyerni a jump ballokat. Probléma viszont az is, hogy az agilitása nem jó, a legrosszabb shuttle-t produkálta a WR-ek között a combine-on. A megbeszélt egy edzést egy NFL edzővel, aki el is utazott, hogy megnézze, mit tud, majd Benjamin lemondta, mert elmondása szerint fáradt volt. Mentalitása és intelligenciája nagy kérdőjel. Nem szeretek dobálózni ezzel a kifejezéssel, de ő az igazi boom or bust, mert benne van, hogy mismatch lehet a profik között is, de az is, hogy pár év múlva nem lesz csapata. Bust-faktor: 8/10

Darqueze Dennard, CB, Michigan State

Alfonzo Dennard unokatestvére, vele ellentétben neki remélhetőleg nem kell börtönben ülnie majd. Fizikális cornerback, aki kimozdítja az elkapót útvonalából, futás ellen is hasznos. Agresszív játékstílusa zászlókkal járhat a profik között. Nem annyira atletikus, mint Justin Gilbert, és ez gond lehet, hosszú passzoknál megégethetik. Valószínűleg csak csapata második számú cornerbackje lesz, annak viszont ideális. Bust-faktor: 4/10

Zack Martin, OT, Notre Dame

Tackle volt az egyetemen, de magassága, és rövid karjai miatt guard lehet a profik között. Ha mégis OT lesz, ott már gondjai lehetnek a gyorsabb rusherek ellen. Ezt számítva csak pozitívan lehet róla szólni, a kézhasználata és a lábmunkája megfelelő, aki kiválasztja az biztosra megy, lehet, hogy nem lesz belőle sztárjátékos, de egy jó iparos mindenképpen. Már tavaly megszerezte a diplomáját. Bust-faktor: 3/10

Marqise Lee, WR, USC

Lee bejárhatja a tipikus USC-ről jött elkapó karrierjét: másodévesen nagy hype, a legjobb elkapónak tartották, harmadévesen visszaesés, drafton csúszás -> bust? Reméljük nem, mert tavalyi teljesítményét visszafogta az edzőváltás, a gyenge irányítója és a sérülések. Utóbbi viszont komoly probléma, mert váll- és térdsérüléssel is küszködött, testfelépítése pedig nem olyan, hogy simán bírja a nagy ütéseket az NFL-ben hosszú távon. Ami pozitívum, hogy nem jellemző rá a díva attitűd, viszonylag szerény és dolgos fazon. A route-okat jól futja, de tavaly sok volt tőle a drop. Greg Jenningshez tudnám hasonlítani a játékát, a sérülések viszont komoly gondot jelentenek. Bust-faktor: 6/10

Derek Carr, QB, Fresno State

Eredetileg nem akartam Carrt betenni, mert nem tartom első körös prospectnek, de minden bizonnyal ilyentájt kel el a drafton. Bátyja David Carr, akit a Texans választott a franchise történetének első húzásával, 1/1-re 2002-ben. Idősebb Carr bust lett, de nem ő tehet róla, hanem a Houston akkori general managere, aki elfelejtett támadófalat szerezni neki (az akkori expanziós drafton elvitte Tony Bosellit a Jaguarstól, de hátsérülés miatt egy snapet sem tudott játszani). David Carrt pedig NFL rekordot jelentő mennyiségben sackelték, ami elvette az önbizalmát -> bust. Könnyen lehet, hogy így járt Sam Bradford is, de térjünk vissza Derek Carra, remélhetőleg ő nem kerül ilyen helyzetbe. Jó fiú, vallásos, mindig végrehajtja az edzők utasításait, akik ezért szeretik. Elég atletikus, megközelítőleg olyan 40 yardos időt futott, mint Johnny Manziel. Karja erős, de a játékhívások miatt a passzainak kb. a negyede nem ment túl a line of scrimmage-n. Nem pro style offense-ben játszott, hanem spreadben, főként gyenge ellenfelek ellen. Egyetlen komoly csapat ellen játszott tavaly, ez az USC, és ott gyenge teljesítményt nyújtott (nem segítette a támadófal sem). Dobótechnikája nem az igazi, hosszú passzai nem ülnek., néha megretten a nyomástól. Az irányítóknál magas a bust faktor, hiszen nagyjából az első körben draftoltak 30% vált be az NFL-ben, ugyanez van Carrnál is. Bust-faktor: 7/10

Bradley Roby, CB, Ohio State

Ha csak a tehetséget nézzük, akkor Roby a legjobb cornerback a drafton, ennek megfelelően játszott 2012-ben. Tavaly viszont meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtott, lejátszotta az idei drafton szintén résztvevő elkapó, Jared Abbredderis, aki 200+ yardot, 10 elkapást és 1 TD-t szerzett ellene, pedig a wisconsini WR nem egy elit prospect. Megutálták a Buckeyes szurkolói, mert nem vállalta a Clemson elleni bowl meccset, tartalékolt a draftra. Vagy csak megijedt Sammy Watkinstól? Playmakernek számít, hajlamos kockáztatni, emiatt sok yardot benyelhet a csapata. Összejött neki az a bravúr, hogy letartóztatták a draft előtt ittas járművezetésért, a mentalitása nagy kérdőjel, egyébként megfelelően atletikus ahhoz, hogy elitjátékos legyen a poszton. Bust-faktor: 7/10

Brandin Cooks, WR, Oregon State

Végére hagytam Cookst, akit tavaly a legjobb egyetemi elkapónak választottak, megkapta a Biletnikoff Awardot, mert 1730 yardot és 16 TD-t hozott össze. Produktív slot WR lehet belőle a profik között, veszélyes az elkapás után is. Vele is csak annyi a probléma, mint Beckham Jr.-ral, csak 178 centiméter magas, így a fizikálisabb cornerbackek kimozdíthatják az útvonalából. Lee-vel ellentétben nem volt sokszor sérült. Visszahordóként nem kifejezetten jó, blokkolni sem tud. Egyébként rendben van, a mentalitására sem lehet panasz, szerethető figura. Bust-faktor: 4/10