Olvasói mock draft

fk-mock-olvasoiA tavalyihoz hasonlóan idén is lehetőségetek nyílik egy olvasói mock draft kialakítására. Minden nap egy választás kerül sorra, a napi szavazás mindig éjfélkor zárul és egyből utána indul (remélhetőleg minden nap meg tudom ezt oldani, de sajnos nem tudom megígérni) és itt a postban lehet szavazni, mivel a Facebook megszüntette a “szavazás” funkciót az oldalaknál. Minden pickhez írok egy megjegyzést is majd, hogy szerintem mennyire reális és jó választás volt. Érdemes könyvjelzőbe berakni! Hajrá!

1/1 Houston Texans
Jadeveon Clowney

Clowney simán nyerte ezt a szavazást (71 szavazat), Bridgewaternek 31, Bortlesnek 30, Manzielnek 24 voksa volt. Szerintem ez a pick Bortles és Clowney közt fog eldőlni attól függően, hogy O’Brianék beleszerelmesednek-e Bortlesbe. Ez még kiderül, most jelenleg még én is Clowney felé húzok, de könnyen lehet, hogy a Central Florida irányítója kerül majd ki győztesen.

1/2 St. Louis Rams
Sammy Watkins, WR

Watkins nyerte ezt a szavazást, ami logikus is lehet, hiszen Bradfordnak kellenek célpontok, a tavalyi első körös választásuk, Tavon Austin pedig nem teljesen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egyelőre. A két tackle Matthews és Robinson is egész sok szavazatot kapott tőletek, és ugyan szerintetek Matthews, szerintem Robinson a jobb. Kétségkívül kellene tackle is a kosoknak és ha Watkinst választják akkor reménykedhetnek, hogy Taylor Lewan bent lesz 1/13-on még nekik, hiszen akkor tökéletesen jöhetnek ki az első körből. Egy letrade is opció lehet itt, néhányat írtátok is az “other” fülbe (kedvencem: “le fognak trédelni a gecibe”), de ezzel most nem foglalkozunk.

1/3 Jacksonville Jaguars
Johnny Manziel, QB

Én egyáltalán nem vagyok biztos abban sem, hogy a Jaguars irányítót húz. Ha Clowney bent van még esetleg, nem fognak habozni, de Khalil Mack is reális opció lehet Gus Bradley védelmébe. Szerintetek azonban kiválasztják a sztárt, Johnny Footballt, aki valószínűleg több nézőt csalogathat ki az EverBank Fieldre és feldobhatja a Jaguars játékát. Az “other” szavazatok nagyon tetszenek, ebben a körben ezt kaptam: “tökmindegy, úgyis szopni fognak megint, mint a kisborjú”.

1/4 Cleveland Browns
Teddy Bridgewater, QB

A szavazataitok alapján a Browns behúz egy irányítót, méghozzá a kesztyű nélkül a Pro Day-én gyengén dobó Bridgewatert, akit a szezon közben 1/1-esélyesnek tartottak. Szerintem inkább a második választásukkal akarják majd orvosolni ezt a problémát, főleg ha Watkins még bent van itt. Ha nincs, akkor jöhet Robinson jobb tackle posztra, vagy persze egy irányító, ha kiemelkedőnek tartják valamelyikőjüket. Megint kaptam jó kis hozzászólásokat: 1) “Minden évben szarul draftolnak, miért lenne ez idén másképp?” és 2) “Valami 28 éves fiatal tehetséget”.

1/5 Oakland Raiders
Mike Evans, WR

Nagyon szoros volt a verseny Bortles és Evans között, amiből végül a kiváló elkapó került ki győztesen. Evans tegnap Manziel Pro Day-én is remekelt, elképesztően jó kezei vannak. Akár Schaubot, akár egy második körös irányítót tesznek be a kezdőbe az első héten a kalózok, lehet egy remek célpontjuk Evans személyében, aki csak örömet fog okozni annak, aki a center mögött kapja a labdát. Tetszik a picketek egyébként.

1/6 Atlanta Falcons
Khalil Mack, DE/OLB

Szerintem Mack korábban kimegy (Jaguars), viszont ha nem, ez egy nagyon jó húzás a Falconstól, akik ugyan megerősítették a védelmet a szabadügynök-piacon, az új szerzemények inkább a futás ellen jók, míg Mack egy kiváló pass rusher és coverage-ben is jó. Szoros volt a verseny Robinsonnal, aki pedig a támadófalat erősíteni még és lássuk be, oda is bőven elfér a vérfrissítés. Talán a második körben Bitonio/Moses/Kouandjio lehet megoldás.

1/7 Tampa Bay Buccaneers
Greg Robinson, OT

Tetszik a pick, habár szerintem Robinson hamarabb el fog kelni. Ettől függetlenül a tackle poszt need Tampa Bayban, tehát nem lepődnék meg Matthews-on például itt, ha Robinson már nem lenne bent. Jöhet még QB, vagy elkapó, esetleg tight end. Ha irányító érkezne, akkor érdekes lenne a hármas versenyfutás Glennon, McCown és az újonc között.

1/8 Minnesota Vikings
Blake Bortles, QB

Nagyon simán nyerte nálatok Bortles a szavazást, ami nem olyan nagy csoda, hiszen kell egy irányító Minnesotába és ő maradt bent a top3 közül. Viszont ha nem tetszik nekik Bortles, akkor könnyen lehet, hogy pass rushert (jelen esetben Barr) vagy cornert húznak majd (Gilbert például).

1/9 Buffalo Bills
Eric Ebron, TE

Szoros volt a verseny Matthews-zal, de végül az idei class legjobb tight endje került ki győztesen. Én személy szerint nagyon szeretem Ebront, a mellett, hogy kiváló játékos, még jófej is, folyton mosolyog, érdekes figura lehet. Manuelnek kellenek fegyverek, a pálya közepére egy biztonsági célpont főleg, Ebronnak örülne nagyon, az biztos.

1/10 Detroit Lions
Justin Gilbert, CB

A secondary, azon belül is a CB poszt elég lyukas Detroitban, így szerintem is ide fognak választani az oroszlánok. Abban lehet még kérdés, hogy Gilbert lesz-e az vagy Dennard. Ha Mike Evans bent lesz még, akkor rajta gondolkodhatnak el a vezetőség tagjai.

1/11 Tennessee Titans
Jake Matthews, OT

Miért? Elhozták Ohert a Ravensből, így van egy Roos-Oher párosuk, nem igazán kell nekik tackle. Elismerem, Matthews valószínűleg a legjobb játékos a táblán (nem is értem miért nem vittétek ki eddig), de a Titansnek nem igazán kell tackle már. Barr szinte konszenzusnak tekinthető itt, ha ő még elérhető lesz(szerintem nem), de mivel még bent volt, így nálam no-brainer lett volna. Oké, szoros volt a verseny Matthews és Barr között, de nem hittem volna, hogy a tackle kerül ki győztesen.

1/12 New York Giants
Anthony Barr, DE/OLB

Nem hiszem hogy Barr eddig csúszna, de ha mégis, akkor jó húzás a Giantstől, szóval tetszik a pick. Barr kiváló játékos lesz az NFL-ben, sok hozzáfűznivalóm nincs a választáshoz. Jöhet a Rams második pickje!

1/13 St. Louis Rams
Taylor Lewan, OT

Elég jól alakultak a dolgok a Ramsnél ebben a scenárióban, hiszen el tudják vinni legjobb elkapót és a három legjobb tackle közül az egyiket. Ha a második körben el tudnak vinni egy jó safetyt parádés lehet a draft. Egyébként a két safety (Pryor és HaHa) összesen több voksot kapott, mint Lewan, mondjuk kettejük közül valóban nehéz dönteni.

1/14 Chicago Bears
Timmy Jernigan, DT

A poszttal semmi bajom, csak a játékossal. Aaron Donald jobb lenne, magasabban rangsorolt játékos és sokak szerint csúszni fog a draft napján. A macikra ettől fggetlenül ráfér a védőfl belsejében az erősítés, szóval a poszttal tényleg nem lehet vitatkozni.

1/15 Pittsburgh Steelers
Kelvin Benjamin, WR

Nagyon szeretem Benjamint és ha a Steelers WR-t húz, akkor szerintem is ő lehet a befutó, hiszen Brown személyében már van egy gyors elkapójuk, Benjaminnal elég erős lehet az offense. Benjamint nagyon szívesen látnám az Eaglesben egyébként.

1/16 Dallas Cowboys
Aaron Donald, DT

Jó választás szerintem, nagyon kellenek emberek a kovbojok védőfalába és Donald a legjobb ilyen játékos a Drafton, szóval ennél sokkal jobban nem tudnak itt választani, legalábbis szerintem. Lehet egyébként safety még a pick, talán DE, de ugyebár Jerry Jonesnál sose lehet tudni.

1/17 Baltimore Ravens
Calvin Pryor, S

Kicsi zavar volt az erőben, mivel azt hittem, hogy HaHa Clinton-Dix már kiment, így őt nem írtam fel a listára, illetve csak késve, pedig ő talán jobban is illik a Ravensbe, mint Pryor. Na mindegy, ettől még a poszt tetszik, amit gondoltatok. Több helyen olvasok elkapót a hollókhoz, pedig ez szerintem már teljesen felesleges lenne, tele vannak elkapóval már. A tackle posztot lehetne még ezzel a választással fejleszteni, Zack Martin nagy valószínűséggel még szabad lesz itt. De a második körben is vannak ígéretes tackle-ök.

1/18 New York Jets
Darqueze Dennard, CB

A Jetsnél két hatalmas hiányposzt van, a WR és a CB, nagyon meglepődnék ha nem a két poszt egyikére húznának. Dennard jó értéket képvisel tt, úgyhogy teljesen védhető választás ez.

1/19 Miami Dolphins
Zack Martin, OT

A mock draftok kb 90-95%-a Martint jósolja a delfineknek, ami nem meglepő, hiszen Miamiban a támadófal erősítése élvezi a legmgasabb prioritást, Martin pedig guardot és tacklet is tud játszani. Viszont nem lepődnék meg, ha a Ravens elvinné néhány húzással korábban, hiszen nekik meg kell találni Oher helyettesét.

1/20 Arizona Cardinals
HaHa Clinton-Dix,S

Mivel korábban elfelejtettem, hogy HaHa még bent van, így elég simán nyerte ezt a szavazást, hiszen a pintyeknek jól jönne egy top safety. Nem tudok vitatkozni, viszont mit szólnátok egy olyan szcenárióhoz, ahol az Arizona irányítót választ az első körben? Mondjuk Carrt. Vagy Bridgewatert. Egyik irányító sem kész még az NFL-re, nem úgy jönnek ki az egyetemről, mint mondjuk Luck, tehát mindegyikőjüknek jót tehet 1-2 évnyi pihenés. Palmer mögött ez még pont belefér, aztán át lehet venni a helyét. Érdekes eljátszani a gondolattal, de szerintem majd a harmadik körben fognak QB-t választani.

1/21 Green Bay Packers
Louis Nix, DT

B.J. Rajit ugyan újraigazolták, de hosszú távon ő már nem megoldás, helyette érkezhet Nix, aki nose tackle méretekkel rendelkezik. packer nation szerint Shazier vagy Mosley lesz a befutó, nála harmadik opció csak Nix.

1/22 Philadelphia Eagles
Odell Beckham Jr., WR

Nagy kérdés, hogy Chip Kelly merre akar mozogni a draft első körében, nekem is nagy fejtörést okoz. Ha elkapó, akkor is lehet nagydarab, mint Benjamin, vagy kisebb, gyorsabb, mint Cooks vagy Beckham, vagy Lee. Én Benjaminnak vagy Beckhamnek örülnék a legjobban, így tetszik a választásotok.

1/23 Kansas City Chiefs
Marqise Lee, WR

Cooks és Lee nálam kb ugyanolyan értéket képvisel, így ezzel nem vitatkozom. A WR-rel lehet valamennyire, hiszen ugyan nagy need ez a főnököknél, guard is, hiszen a támadófal 3/5-e távozott a szabadügynök-piac nyitása óta. Így Xavier Su’a-Filo is játékban lehet itt, hiszen a második kör vége felé jobb elkapók vannak, mint guardok, így inkább ott választanék WR-t.

1/24 Cincinnati Bengals
Dee Ford, DE/OLB

Ford és Fuller között volt nagy verseny a szavazataitokért és ugyan én Fuller mellett döntenék, Ford sem nagy butaság, miután Michael Johnson távozott pass rusherek közül, így fejleszteni kell ezt az egységet.

1/25 San Diego Chargers
Kyle Fuller

Egyetértek, a CB poszt need a Chargersnél, Fuller pedig jó értéket képvisel.

1/26 Cleveland Browns
Brandin Cooks, WR

Teljesen jó választás, kell egy elkapó, ha már 1/4-re irányítót húztak. Gordonnal jó páros lehetnek.

1/27 New Orleans Saints
Bradley Roby, CB

Ezzel a választással sincs bajom, teljesen indokolható.

1/28 Carolina Panthers
Jarvis Landry, WR

Landry-t első körben sokan reachnek tartják, főleg a 40 yardos lassú ideje miatt, viszont a Panthersnek nagyon kell elkapó, így akár bele is férhet, illetve Landry filmjei elég jók az év során, tiszta szívvel játszik és nem fél belemenni a kemény ütközésekbe, jobban szeret befelé menni, mint kifelé, pedig az elkpók inkább a pálya széle felé szeretnek fordulni (Michael Irvin:”Freedom is outside, pain is inside”). Ha elkapót már nem tartanak jó értéknek itt, akkor jöhet tackle (Moses például) vagy corner (Verrett), hiszen mindkét pozícióban elég szűkösen állnak a párducok.

1/29 New England Patriots
Jace Amaro, TE

Az első mock draftomban én is őt írtam ide, de az nagyon régen volt már, mostmár biztos nem írnék TE-t az első körben. A másodikban vagy a harmadikban viszont valószínűsíthető valaki erre a posztra. A védőfalba vagy guard posztra érkezhet inkább valaki.

1/30 San Francisco 49ers
Jason Verrett, CB

A 49ersnek hiányposztja a corner és könnyen lehet, hogy ide húznak majd. Verrett kicsit alacsony a prototípushoz képest, de nagyobbnak tűnik játék közben (“plays bigger than his size”). A combine-on fantasztikus volt, ha nagyobb lenne akkor akár a legjobb corner is lehetne a classban.

1/31 Denver Broncos
Ryan Shazier, OLB

Bevallom, C.J. Mosleyról teljesen elfelejtkeztem az utóbbi jópár picknál, azt hittem már kiment, de egyikőtök berakta other-be, így bekerült ide és majdnem meg is nyerte a szavazást. Ő szerintem hamarabb el fog kelni, de ha nem, akkor a Broncosnál nagy esélyes lehet, ahogy Shazier is egyébként.

1/32 Seattle Seahawks
Xavier Su'a-Filo, OG

Teljes mértékben egyet értek.