Mi történt a 2003-as Super Bowlon?

nfc-southAz eredmény és a mutatott játék alapján minden idők egyik legsimább döntője volt az SB XXXVII, ahol az Oakland Raiders és a Tampa Bay Buccaneers feszült egymásnak. A mérkőzés Gruden Bowl néven volt ismert, mert Jon Gruden főedző akkori (Bucs) és korábbi (Raiders) csapata játszott egymás ellen. De mik voltak az okai annak, hogy a két nagyjából azonos erősségű csapat közötti meccs ilyen simán, 48-21 arányban dőljön el a Buccaneers javára?

Ez volt az első döntő az NFL történetében, amikor a liga legjobb támadóegysége nézett farkasszemet a liga legjobb védelmével. Előbbiek voltak a fosztogatók, akik 1995-ben tértek vissza Oaklandbe Los Angelesből. A kezdeti negatív mérlegű szezonok után Al Davis, a tulajdonos/general manager kinevezte főedzőnek 1998-ban az akkor 35 éves Jon Grudent, aki korábban az Eagles offenzív koordinátora volt. A támadó szellemiségű főedző először két 8-8-as szezonhoz vezette a Raiderst, 1999-ben leigazolta az akkor 34 éves irányítót, Rich Gannont, akinek fellendítette karrierjét: pályafutása során először bekerült a Pro Bowlba, illetve All-Pro lett Oaklandben, több szezonon keresztül. 2000-től Super Bowl-esélyesnek számított az ezüstfekete alakulat, de egy pechsorozatnak köszönhetően nem nyertek. A 2000-es szezon AFC döntőjében a későbbi bajnok Ravens ellen játszottak, azonban Gannon megsérült, miután egy aljas játék során a 160 kilós nose tackle, Tony Siragusa rávetődött az irányítóra, elintézve ezzel a vállát. Siragusát később megbüntették, de ez nem jelentett semmit, 16-3 arányban nyertek a hollók. Egy évvel később jött a Patriots elleni divisional, és az ominózus tuck rule. A 2002-es szezont megelőzően úgy érezték a fosztogatók szurkolói, hogy most, vagy soha, hiszen számos kulcsjátékosuk karrierje a vége felé tendált: a támadóknál Rich Gannon 37, Tim Brown 36, Jerry Rice 40, a védőknél Trace Armstrong 37, Bill Romanowski 36, Rod Woodson 37 éves volt. Közülük Rice és R. Woodson Hall of Famer, Tim Brown vélhetően idén lesz az. A szezon előtt azonban történt egy meglepő húzás: az edzők fizetésére híresen keveset költő Al Davis nem akart magas fizetést kínálni Jon Grudennek, inkább elcserélte őt a Buccaneersszel két első és két második körös pickért cserébe (az ezekkel választott játékosok mind bustok lettek, kivéve egy bizonyos Nnamdi Asomughát). Nem példa nélküli a főedző-trade, a Patriots is így szerezte meg Bill Belichicket a Jetstől.

Chucky bowl

A Buccaneerst sokáig a liga bohóccsapatának tartották, mert az első 20 szezonjukban mindössze háromszor jutottak a rájátszásba. Ez hamar megváltozott, miután 1996-ban Tony Dungy lett a főedző, aki ligaelit védelmet hozott össze, két későbbi Hall of Famerrel fémjelezve (Derrick Brooks, Warren Sapp) és számos kiváló játékossal (Simeon Rice, Ronde Barber, John Lynch). Dungy 6 szezon alatt négyszer juttatta a rájátszásba a csapatot, de SB-t nem nyert, mert a támadóegység gyászos volt, ezért kirúgták, és all-int mondtak: odaadták a legjobb pickeket, hogy megszerezzék a támadóguru Grudent, hogy életet leheljen az O#-be. Ez nem igazán sikerült, a ligában a 25. volt az egység, ne tévesszen meg senkit, hogy irányítójuk, Brad Johnson Pro Bowlba került, legfeljebb game managernek volt jó, ő volt az utolsó gyenge QB, aki SB-t nyert. A támadók közül a buldózer power back, Mike Alstott és a végtelenül ellenszenves Keyshawn Johnsont lehet kiemelni. Johnson 1/1-es elkapó volt, de sosem hozta ki magából, ami benne volt, állandóan balhézott az edzőkkel – így Grudennel is, aki 7 meccsre eltiltotta emiatt -, ha szerinte nem kapott elég labdát, az önéletrajzának címe: “Just Give Me the Damn Ball”…

A 2002-es szezonban tehát a Raiders főedzője a korábbi támadókoordinátor, Bill Callahan lett (jelenleg Cowboys OC), segítői között ott volt Marc Trestman (most Bears HC) és Jim Harbaugh is. Bár Callahant nem tartják alkalmasnak a HC posztra, jól muzsikál a Gruden által felépített alakulat, 11-5-ös mérleggel elsők az AFC-ben, Rich Gannon MVP lett, Tim Brown megszerezte karrierjének 1000. elkapását, ezzel 3. játékos az NFL történetében, az első természetesen csapattársa, Jerry Rice volt. Erős a támadófal két Pro Bowler játékosnak köszönhetően: Lincoln Kennedy (OT) és Barret Robbins (C), jók az elkapók, nem véletlen, hogy a legtöbb yardot és pontot szerzi ez az egység. A védelem sem utolsó, bár kevesebbre tartották, össze tudtak hozni nagy játékokat, amikor fontos volt, köszönhetően a ballhawk játékosoknak a secondary-ben: Rod Woodson, Tory James és a fiatal Charles Woodson is sok interceptiont szerzett.

A Raiders sztárjai

A döntő esélyese a fogadóirodák szerint a Raiders volt 4 ponttal, akik hamar előnybe kerültek a meccs elején: a jelenleg is a fosztogatóknál játszó Charles Woodson interceptiont szerzett Brad Johnson passzából, majd Sebastian Janikowski értékesített egy mezőnygólt. Ezután azonban tragédia történt a fosztogatók számára, 34 pontot szerzett zsinórban a Buccaneers, Gannon SB-rekordot jelentő 5 interceptiont dobott a meccsen (ebből 3 picksix), és ötször sackelték az MVP irányítót. A Raiders összeomlott, ez volt az utolsó szezonuk, amikor a rájátszásba jutottak, azóta sem produkáltak pozitív mérleget, és a legjobb játékosaik nagy része visszavonult a szezon után, 4-12-es szezont produkálva aztán. De mi az oka ennek a leégésnek egy nagyjából hasonló erejű csapat ellen? Csak annyi, hogy “a védelem nyeri a bajnokságot”?

Kezdjük mondjuk azzal, hogy az új főedző, Bill Callahan nem változtatta meg a játékokat, ugyanaz volt a playbook, ami Gruden alatt is, még az áthívásokhoz használt jelek is azonosak voltak. Gruden erre felkészítette játékosait, Callahan kiismerhetőségét mutatja, hogy szinte csak azokat a playeket hívta, amiket a Tampa edzője játszatott a scout teammel a mérkőzést megelőző heti edzések során. Adott volt egy jó intellektusú játékos, a Stanfordon végzett safety, John Lynch, aki azonnal felismerte, hogy milyen játékokat hívnak a fosztogatók, vagy hogyan hívják azokat át, amikről azonnal tájékoztatta kollégáit a pályán. Ennek az eredménye a három védelem által szerzett touchdown, amire az előtt és azóta sem volt példa a Super Bowlon.

A Tampa ászai

De voltak itt más gondok is. A Raiders Pro Bowl/All Pro-választott centere, Barret Robbins a döntőt megelőző napon eltűnt. A támadófal egyik alapembere ugyanis mentális problémákkal küszködött, bár ez akkor még csak részben volt ismert, úgy tudták, csak depressziós, de később (a meccs után) kiderült, hogy ennél komolyabb gondja van: bipoláris zavarban szenved. Nem vette be a gyógyszereit, szombaton befalcolt, elment Tijuanába, Mexikóba bulizni, és leitta magát. Később azt mondta a feleségének, hogy a Raiders megnyerte a Super Bowlt, ő pedig azt ünnepelte meg.

A főedző Bill Callahan a játékosok teljes megrökönyödésére két nappal a mérkőzés előtt, pénteken megváltoztatta a gameplant, míg korábban az volt a terv, hogy a futójáték lesz túlsúlyban – aminek volt értelme, hiszen a Buccaneers védelme passz ellen különösen jó volt, de a futás ellen már nem annyira, nem voltak annyira fizikálisak, mint az oaklandi támadófal -, az új stratégia a passzra helyezte a hangsúlyt, ami szintén nem volt akkora blődség, hiszen Gannon volt az MVP és a két elkapója Brown és Rice, mégis hatalmas felháborodást okozott a Raiders öltözőjében: felesleges volt minden edzés, két nappal a Super Bowl előtt kidobja a kukába az egész heti tervet? A center Robbins könyörgött Callahannek, hogy ne tegye ezt, mert nem erre készültek, nem tudja összeszedni a hívásokat, ezután pedig Robbins összeomlott és lelépett, helyette a nála jóval gyengébb Adam Treu kezdett a döntőn, aki nem volt összeszokva Gannonnal és a többi falemerrel. Az Oakland játékosai tudták, mielőtt kimentek a pályára, hogy veszíteni fognak.

A kalózok legyőzték a fosztogatókat

Az egykori Raiders játékosok kemény váddal éltek volt főedzőjükkel szemben, Tim Brown azt állította, hogy Bill Callahan szándékosan szabotálta a döntőt, mégpedig azért, mert utálta a Raiderst, csak Gruden miatt vállalt munkát a fosztogatóknál, aki jó barátja volt. A támadók közül többen is egyetértettek Brownnal, Jerry Rice szerint “teljesen érthetetlen, hogy egy edző megváltoztassa a gameplant az utolsó pillanatban, egész héten futtattuk a labdát az edzéseken, majd azt mondja, hogy passzoljunk hatvanszor?” Hasonlóan vélekedik a fullback Jon Ritchie és a futójátékos Charlie Garner is. Más egykori csapattársak viszont nem értenek egyet, szerintük Callahan előre tudta, hogy Robbinsra nem lehet számítani, és ezért történt a változtatás. Gannon szerint nem lehet szabotálásról beszélni, Callahannek csak annyi a hibája, hogy nem változtatta meg a play-ek neveit és a jeleket, ezért kaptak ki. Más játékosok szerint tény, hogy Callahan nem kedvelte a Raiderst, nem akart Oaklandben lenni, de az kizárt, hogy egy edző ne akarjon bekerülni a történelembe, mint Super Bowl-győztes HC.

Hogy mi az igazság, vélhetően nem fogjuk megtudni, de talán érdemesebb a legegyszerűbb magyarázatot elfogadni: Bill Callahan alkalmatlan a feladatára. Tim Brown viszont idén bekerülhet a Hall of Fame-be, gyűrűt azonban nem nyert.