Tippverseny 3. évad – Végeredmény

kandalló_sörök

Az alapszakasz lezárultával véget ért a Tippverseny harmadik évada. Igazán bravúros év van mögöttünk, hiszen rengeteg viszontagságon keresztül vezetett az út a végső győzelemig. Át kellett élni előző lakhelyünk blogmotorjának lerobbanását, egy emiatt történő költözést, és egy a megszokottól eltérő, kérdőíves rendszerre való átállást.

Ezen megpróbáltatások ellenére, nyolcvanhatan abszolválták a versenyt kevesebb mint öt hiányzással, közülük ötvenheten minden egyes fordulóban tippeltek. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek a kitartást és az egész éves tippelést!

A költözés vonzata volt az is, hogy más jellegű nyereményekkel tudunk szolgálni, de a dicsőség mellett reméljük mindenki elégedett lesz a díjakkal és jelentenek majd kellő motivációt a jövő évre is.

necsakalabdátnézd

Mindhárom nyertes megkapja a szerkesztőség két tagjának segítségével fordított Pat Kirwan “Ne csak a labdát nézd!” című művét, melyről bővebben korábbi posztunkban lehet olvasni.

Emellett a törzshelyünkké váló Kandalló Kézműves PUB felajánlásával egy 7500 – 5000 – 2500 Forint értékben lefogyasztható kupon is a nyeremény részét képezi, értelemszerűen a legnagyobb tétel a győztest illeti.

A kupon tetszőlegesen beváltható a fenti képen látható sörökre (a fotó NEM illusztráció), de természetesen kombinálható a minden ízlést kielégítő hamburgerek bármelyikével is.

A nyeremény úgy az igazi, ha mellette NFL meccs is van, melynek megtekintésére nem sok alkalom nyílik már szeptemberig. A nyerteseken kívül is várunk minden érdeklődőt a Kandalló Kézműves Pubba most vasárnap is, illetve a SuperBowl-ig bármikor, a hangulat garantáltan jó lesz. Nagyon szépen köszönjük a felajánlásokat!kandalló

Első helyre az egész évben kiegyensúlyozottan megbízható teljesítményt nyújtó Kirhal került, aki már az ősidőktől számítva blogunk törzstippelője. Első évados 13. és második évadbéli 23. helyezése után ért fel a csúcsra. A második helyen egy pont lemaradással juvenorbi végzett, neki is gratulálunk, nem sok hiányzott, a tavalyi 25. helyhez képest viszont jelentős a javulás. Külön pikantéria, hogy az utolsó forduló előtt még holtverseny volt a két játékos között. A dobó harmadik fokára vaccoc állhat fel, aki a tavalyi ezüstéremhez képest most “visszazuhant” egy helyet, így mindenképp egy olyan játékosról van szó, akinek érdemes figyelni a megérzéseit. Gratulálunk mindannyiuknak!utalványok

A fent említett események mellett az NFL csapatok is szolgáltattak bőven nehézségeket, nagyjából pont úgy mint tavaly, hiszen az előző évben 1544 pont kellett a alapszakasz-győzelemhez (igaz 17 hét alatt), míg idén 1469 pont volt elég a dicsőséghez. Nehezen kiszámítható esztendőn vagyunk túl, mely csak tovább emeli a győzelem értékét.

A nem hivatalos végeredmény megtekinthető az alsó táblázatban, ha valakinek reklamációja van, az kérem jelezze vasárnap 23:59-ig, ha nincs, akkor ezt az eredményt tekintjük hivatalos végeredménynek. Kérem a nyertesek jelentkezzen e-mailben, hogy egyeztethessük az átadás módjáról és idejéről (cefre3_kukac_gmail_pont_com).

Tippverseny lesz idén szeptemberben is, addig is Kellemes Rájátszást Mindenkinek!

szezon3_tippverseny_végeredmény